TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ

 

Korm. rendelet 13. §

A tanulmányi ösztöndíj egy tanulmányi félév időtartamára adható. Tanulmányi ösztöndíjban a felsőoktatási intézmény államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 50%-a részesülhet oly módon, hogy az egyes hallgatóknak megállapított tanulmányi ösztöndíj havi összegének el kell érnie a hallgatói normatíva öt százalékának megfelelő összeget.

A tanulmányi ösztöndíj odaítélésekor – az abban részesülők körének és számának meghatározásakor – biztosítani kell, hogy az azonos vagy hasonló tanulmányi kötelezettség alapján elért eredmények összemérhetőek és az így megállapított ösztöndíjak azonos mértékűek legyenek.

Felsőoktatási intézménybe első alkalommal beiratkozó hallgató a beiratkozását követő első képzési időszakban tanulmányi ösztöndíjban nem részesülhet.

 

 

A tanulmányi ösztöndíjak odaítélésének feltételeit, mértékét és eljárási rendjét (valamint azok módosítását) az Egyetemi Hallgatói Juttatási és Térítési Bizottság (EHJB) által meghatározott elvek szerinti – az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) által előterjesztett és a Szenátus által elfogadott – ösztöndíj szabályzat határozza meg.

Tanulmányi ösztöndíjban az adott karon államilag támogatott vagy magyar állami (rész) ösztöndíjas alapképzésben, mesterképzésben, osztatlan képzésben, felsőfokú vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatók részesülhetnek, előző félévi tanulmányi eredményük alapján, külön pályázat nélkül. E számításnál az összefüggő éves gyakorlat esetén az azt megelőző utolsó félév tanulmányi eredményét kell alapul venni.

Tanulmányi ösztöndíjban a (2) bekezdésben felsorolt hallgatók legfeljebb 50%-a részesülhet, az ösztöndíjszabályzat alapján megállapított legalacsonyabb ösztöndíj összege havonta nem lehet kevesebb, mint az éves hallgatói normatíva 5%-a.

A tanulmányi ösztöndíj odaítéléséhez az egymással összehasonlítható hallgatói csoportokat (ösztöndíjkalapokat) a kari Hallgatói Önkormányzatok (kari HÖK) – határozatba foglalt – elő- terjesztése alapján az ösztöndíj szabályzat melléklete határozza meg.

 

 

 

Korrigált kreditindex: Σ (kredit x érdemjegy) X teljesített kredit

30 felvett kredit

 

RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ és VÁROSI TANULÓBÉRLET

 

Kik pályázhatnak?

A rendszeres szociális ösztöndíjra, a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos, államilag finanszírozott (vagy önköltséges, aki államilag támogatott képzésen kezdte tanulmányait, de időközben átsorolásra került, ám még rendelkezik államilag támogatott félévekkel) osztott, osztatlan és felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatói pályázhatnak. Városi tanulóbérletre a Szegedi Tudományegyetem, nappali tagozatos, államilag finanszírozott, osztott, osztatlan vagy felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatói pályázhatnak.

Pályázatok benyújtásának módja:

A kérelmek beadása elektronikusan történik a Neptun nyitóoldaláról is elérhető MODULO2 ( https://modulo.etr.u-szeged.hu/Modulo2/default/login) felületen keresztül.

A rendszeres szociális ösztöndíj és városi tanulóbérlet iránt beadott beadvány eljárásának menete:

1. lépés: Általános szociális helyzetfelmérési adatlap kitöltése ( és beadása ) a pályázati felhíváshoz mellékelt igazoláslista és segédletek alapján ( azok a hallgatók, akik rendelkeznek 2017. november 20. után beadott, lezárt és pontozott helyzetfelmérési adatlappal, ebben a pályázati ciklusban is használhatják azt ). Ha a program technikailag mindent rendben talál, megkezdődik a beadvány elbírálása ( ellenőrzése ). A beadott beadvány már nem módosítható, azon már kizárólag a beadvány elbírálói rögzíthetik az elbírálásra vonatkozó adatokat. Az elbírálásnak ( ellenőrzésnek ) három féle eredménye lehet, amelyeket a MODULO-ban, a Helyzetfelmérő adatlapon lehet megtekinteni:

a) Még nincs döntés ( “Beadva” állapot ) Ebben az esetben az elbíráló még nem ellenőrizte a megadott adatokat és a hozzájuk tartozó igazolásokat, és a beadványt a rendszer még nem dolgozta fel ( “még nincs lepontozva” );

b) A beadványt elfogadták, megjelenik a pontszám ( “Lezárt, pontozott” adatlap ) Ekkor az elbíráló ellenőrizte a beadványt, formailag rendben találta azt, és az automatikus valamint a szubjektív pontok is kiszámításra kerültek – a beadvány ezzel lezárt állapotba kerül, a későbbiekben már nem módosítható. Amennyiben a pontszámmal esetleg nem ért egyet, fellebbezés beadására van lehetősége. Mivel a pontrendszer előre meghatározott, és az egyes pontszámok hozzárendelése algoritmus alapján történik, fellebbezni csak a szubjektív pontszám ellen lehet. ( Jogszabály, szabályzati rendelkezések megsértése alapján jogorvoslati kérelem benyújtására a későbbiekben, az első fokú határozat ellen van helye. ) A fellebbezés szintén elektronikusan, a MODULO-ban történik, a „Szubjektív pontok elleni fellebbezés” nevű csatolt adatlappal. ( A határidő tehát a fentiek szerint itt is 2018. május 18.; vagy az SZTE EHÖK Elnökség későbbi, a kérelem beadási időszakának meghosszabbítására vonatkozó határozata esetében ezen határozat szerinti meghosszabbított határidő ). Az elbírálónak mérlegelési lehetősége lesz arra, hogy – a megadott határokon belül – emelje vagy csökkentse a szubjektív pontjai számát, így a végleges pontjai száma is változhat.

c) A beadványt elutasították A MODULO2-ben a beadvány státusza visszakerül a “Folyamatban” mappába, de az előzetesen beírt adatok és feltöltött igazolások megmaradnak, onnan megnyitás után 2 folytatható a kitöltés. A pályázat elbírálója által adott utasítások szerint történő javítás után a pályázat újra beadásra kerülhet.

2. lépés: A rendszeres szociális ösztöndíj / városi tanulóbérlet iránti kérelem csatolása az Általános szociális helyzetfelmérési adatlaphoz (az igénylő űrlapok csatolása nélkül, az Általános helyzetfelmérő adatlappal önmagában nem pályázik a hallgató). Ezek az igénylések a Helyzetfelmérő adatlap beadása után azonnal csatolhatóak, nem szükséges megvárni annak lepontozását, ellenőrzését.

 

3. lépés: Rendszeres szociális ösztöndíjjal és városi tanulóbérlettel kapcsolatban az EHÖK meghatározza a támogatás elnyeréséhez szükséges ponthatárt, majd a támogatásban részesíthető hallgatók között az Általános szociális helyzetfelmérési adatlapon meghatározott pontszámaik alapján, arányosan kiosztja a rendelkezésre álló keretösszeget ( az előnyben részesített hallgatók esetében az ösztöndíj összege törvényben rögzített ). Az elfogadható igazolások listáját, a pontrendszert és a kitöltési segédleteket az alábbi oldalon, a pályázattal kapcsolatos hírre kattintva érheti el: sztehap.hu - a kérelmek feldolgozása előre meghatározott pontrendszerre épül; - a pontrendszer továbbra is három részből, jövedelemtől függő és jövedelemtől független előre meghatározott pontrendszer szerinti részekből, valamint mérlegelésen alapuló - az elbíráló megítélésétől függő - szubjektív részből áll; - az ún. előnyben részesített hallgatók beadványa a nem előnyben részesített hallgatókéval azonos pontrendszer szerint kerül továbbra is feldolgozásra.

Előnyben részesítési kategóriák:

árva (csak 25évnél fiatalabb hallgató lehet)

félárva (csak 25évnél fiatalabb hallgató lehet)

családfenntartó

nagycsaládos

gyámsága nagykorúsága miatt megszűnt

hátrányos helyzetű (csak 25évnél fiatalabb hallgató lehet)

halmozottan hátrányos helyzetű (csak 25évnél fiatalabb hallgató lehet)

fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászoruló

 

 

Nyilván a gólyáknál meg kell várni, hogy legyen Neptun kódjuk, utána tudják elkezdeni a beadást. Nekik külön van pályázási időszakuk.

Igazoláslista: www.sztehap.hu

RENDKÍVÜLI SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ

Modulo->Az általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz kell csatolni

A rendkívüli szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete váratlan romlásának enyhítésére folyósított egyszeri juttatás

A rendkívüli szociális ösztöndíj céljából benyújtott kérelem elbírálásának feltétele, hogy a hallgató (lezárt, elbírált) általános szociális helyzetfelmérő adatlappal (kérelemmel) rendelkezzen. Ugyanazon hallgató részére ugyanazon képzési időszakban (tanulmányi félévben) rendkívüli szociális ösztöndíj ismételten (második vagy további alkalommal) csak különös méltánylást érdemlő esetben állapítható meg

jelentős mértékű jövedelemcsökkenés max. 30.000.-, minden olyan rendkívüli esetben, amikor a hallgatót vagy eltartóját érinti a probléma gyermekszületés 25.000.-
elhalálozás 20.000.-

a kérelem leadásának határideje: a váratlan romlást előidéző esemény kezdetétől számított 30 nap, legkésőbb a képzési időszak vége (legfeljebb 3 hónap)

minden igazolás legyen lepecsételve, aláírva, dátumozva

 

ALAPTÁMOGATÁS

 

ELSŐ alkalommal létesített államilag támogatott teljes idejű felsőfokú szakképzésben, vagy alapképzésben, vagy egységes, osztatlan képzésben, vagy mesterképzésben hallgatói jogviszonyt, amelyre első alkalommal jelentkezett be, aki:

Alaptámogatásra a következő FELTÉTELEK EGYÜTTES TELJESÜLÉSE esetén lehetsz jogosult: 


1. Államilag támogatott teljes idej
ű alap- vagy mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben első alkalommal létesítettél hallgatói jogviszonyt. (Vagyis először vagy alapképzéses vagy mesterképzéses vagy FSZ-es, stb.)


2. A rendszeres szociális ösztöndíj pályázaton ponthatár feletti az adatlap (vagyis kap szociális ösztöndíjat). 


3. Az általános szociális helyzetfelmér
ő adatai és igazolásai alapján úgynevezett "Előnyben részesített"


4. A Rendszeres szociális ösztöndíj igénylés adatlapján a MODULO-ban bepipálta a nyilatkozatot, amit az 1. pontban összefoglalva olvasható.

 

A feltételek együttes teljesülése esetén az Előnyben részesítési kategóriás szoctám összegen felül (12.000 vagy 24.000) alapképzésben és felsőfokú szakképzésben 11.900 Ft, mesterképzésben 17.850 Ft lehet az ALAPTÁM ÖSSZEGE.  Vagyis az alaptámogatás csak a szoctámon felüli összeg.

Önállóan csak úgy nincs kifejezetten az elsősök számára semmilyen támogatás, ami alanyi jogon jár.  Ha bármelyik feltétel nem teljesül, akkor nem vagy jogosult az alaptámogatásra.

 

 

SZAKMAI GYAKORLATTÁMOGATÁS

Modulo->Beadás->EHÖK

A szakmai és terepgyakorlatokra adható ösztöndíj csak tantervileg előírt, a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott kötelező gyakorlatok idejére, a hallgatói költségek mérséklése céljából adható, ha a hallgató a gyakorlatát állandó lakhelye és az SZTE székhelyétől eltérő helyen teljesíti.

Szükséges hozzá igazolásként csatolni az utazásról a busz-, vonatjegyet, bérletet, stb. illetve a gyakorlatról a gyakorlatvezető tanár által aláírt igazolást a gyakorlaton való részvételről

DIÁKCÉLÚ ÖSZTÖNDÍJ

Modulo->Beadás->EHÖK

A hallgató tanulmányaihoz szükséges eszközök, stb. beszerzésére, esetleges versenyre való felkészülés, országos, nemzetközi versenyekre való utazás költségtérítése.